A hong kongi Kowloon Walled City helyén ma már egy park áll, de húsz évvel ezelőtt még 40-50 ezren lakták a nagyjából 0.026 négyzetkilométeres területet. Ezzel a világ legnépesebb területének számított, ráadásul úgy, hogy mindenféle szakember vagy tervezés nélkül duzzadt ekkorára.
A kanadai fotós, Greg Girard, együttműködve Ian Lamboth-tal öt évet töltött azzal, hogy megismerjék a hírhedt kínai várost, mielőtt azt 1992-ben lebontották. Elképesztő fotóik bepillantást engednek e nyüzsgő, nyomorral teli mégis bizarr módon hétköznapi település életébe.
Mir Lui postásként dolgozott a városban 1976-ban. Egyike volt azoknak, akik ismerték a be- és kijáratokat, és állandóan sapkát hordott, hogy védje magát a folyamatosan csöpögő víztől.
Sok lakónak, akik az alsóbb szinteken éltek, a tetők jelentették a menedéket a sötét , ablaktalan, levegőtlen lakásaikból.
A gyerekek a tetőkön játszottak, sokszor igen közel a felettük elszálló repülőkhöz - a gépek Kowloon fölött tették meg az utolsó száz métert a közeli reptérre tartva.
Kowloon City története az első ezredfordulóig nyúlik vissza, amikor katonai őrhelyet létesítettek itt, jelentősége akkor nőtt meg, amikor a 19. században Hong Kong brit felségterületté vált. Kína ekkor fallal vette körbe a több száz katonát befogadó erődöt. A brit uralom ellenére ez a terület jogilag Kínánál maradt, ebből adódott furcsa, kettős státusza. A második világháborút követően Kína kinyilvánította, hogy jogot formál a területre, ezt kihasználva nagyjából kétezer menekült húzta itt meg magát. Ettől kezdődően ugrássszerűen nőtt Kowloon lakossága.
A húsfeldolgozók elismerték, hogy az olcsó bérleti díj miatt költöztek a városba, és azért, hogy elkerüljék a kormányzat közegészségügyi ellenőrzéseit.
Nappal tésztagyártó üzem, éjszaka lakás - így élt Hui Tung Choy feleségével és két lányával.
A 90 éves Law Yu Yi egy apró, harmadik emeleti lakásban élt fiának 68 éves feleségével. A kínai szokások szerint a meny gondoskodott az idős nőről.
A rendkívül szűk, átlagosan 1-2 méter széles utcahálózatot megtartva egyre magasabb épületeket húztak fel az egykori viskók helyén, mindenféle egészségügyi, vagy biztonsági előírást figyelmen kívül hagyva. Egy idő múlva az alsóbb szintekre nem jutott be a napfény, ezért az egész várost fénycsövekkel kellett megvilágítani. Kowloon labirintus-szerű sikátoraival hamarosan a bűnözés és a drog melegágya lett. Az 1950-es évektől Kína alvilági bandái, a triádok uralták a területet: bordélyházak, kaszinók, ópiumbarlangok nyíltak egymás után, virágzott a prostitúció és a drogtermesztés. Ebben az időszakban kapta Kowloon a Bűnös város nevet. Közismert volt, hogy egyes étkezdékben kutyahúst szolgálnak fel, és számos gátlástalan fogorvos is praktizált itt, akik kibújtak a felelősségrevonás alól, ha valamelyik páciensük kezelése balul sűlt el. Ezzel együtt a lakosság legnagyobb részének semmi köze nem volt a bűnözéshez, és a körülményekhez képest békésen éltek a 4 méteres fallal körülzárt városban. Számtalan kisebb gyártó üzem és vállalkozás működött hétköznapi módon, a lakosok pedig csoportokba tömörültek, hogy a mindennapi életet szervezettebbé tegyék: akár a háztartásban, vagy a gyerekfelügyeletben kellett segíteni. Nem nehéz elképzelni, hogy egy ilyen sűrűn lakott és ennyire nyomorral teli város mennyire összekovácsol egy közösséget.
Dauer készül a városi fodrászatban. A lakosok többsége gyakorlatilag átlagos életet élt a bűnözéssel és kábítószerekkel terhelt környezetben.
A 60 éves vegyesbolt-tulajdonos Chan Pak igazi macskarajongó volt, amikor a fotó készült, éppen hét macskával élt együtt az apró helységben.
Balra: egy átlagos sikátor, ahol még nappal is vaksötét lenne a világítás nélkül. Jobbra: munkások halakat készítenek elő eladásra, jól látható, milyen higiénés körülmények között.
Kowloon mély diplomáciai ellentétet szült Kína és Nagy Britannia között, és egyik ország sem akart érte felelősséget vállalni. A kínai kormányzat egy ideig amolyan tűzoltásként próbált segíteni néhány szolgáltatást nyújtva, mint például a posta és a vízellátás, de az 1980-as évek elejére Nagy Britanniával egyetértésben belátták, hogy a helyzet tarthatatlan és csak egyetlen megoldás van: le kell bontani az egész várost. Erről 1987-ben született meg a végső határozat. A kormány nagyjából 350 millió dollárt költött a lakosság kiköltöztetésére és "kártalanítására", egyes lakók azonban nem voltak hajlandóak elköltözni vagy azért, mert nem voltak elégedettek a felajánlott kártérítéssel, vagy mert egyszerűen jól érezték ott magukat, nem akartak elmenni. Végül 1992-re sikerült a területet evakuálni, ezután megkezdődött a bontás előkészítése és tervezése, ami négy hónapig tartott. Maga a bontás '93 márciusától zajlott és '94 áprilisára fejeződött be. Kowloon Walled City helyén ma egy közösségi park áll, ami a lakosok kikapcsolódását szolgálja.
Nagyjából 300, 10-15 emeletes épület kártyavárként, egymást támogatva épült össze. Egy ilyen terület bontása nagyon komoly tervezést vesz igénybe.
A napfénynek esélye sincsen az alsóbb szinteken lévő, zsúfolt, mocskos sikátorok lakásaiba beszűrődni.
Voltak lakók,akik azt mondták, boldogok itt, nem akarnak elköltözni.
Kowloon természetesen világszerte elhíresült, memoárokat írtak egykori lakói, de fikciókban is rendszeresen felbukkant, mint például Robert Ludlum második Bourne-regényében, a Bourne-csapdában. Számos filmnek helyszínül (Baraka) vagy inspirációként (Batman Begins) szolgált, forgott itt akciófilm is Jean-Claude Van Damme, Jackie Chan főszereplésével, meg persze horror és gengszterfilm is.
Pavilon a Kowloon Walled City Park délnyugati bejáratánál.
Kowloon Walley City nyugati kapujának és a kapu fölötti táblának maradványai.
Források: http://www.dailymail.co.uk/news/article-2139914/A-rare-insight-Kowloon-Walled-City.html
http://en.wikipedia.org/wiki/Kowloon_Walled_City
