Klinikai eset

Minden, ami furcsa, szokatlan, megrázó, tragikus, elgondolkoztató, szélsőséges, borzasztó, csodálatra méltó, minden, ami az átlagostól eltérő, már-már kilinkai eset...

Friss topikok

Címkék

Az igazi amerikai Psycho

2013.07.21. 17:19 Káros Szenvedély

A könyveket és filmeket gyakran az élet írja, ám a valóság sokszor jóval kegyetlenebb, mint a fikció. Amerikai egyik leghírhedtebb gyilkosa Ed Gein volt, aki annak ellenére számos írót megihletett, hogy mindössze két nő meggyilkolását lehetett rábizonyítani. Az ő borzalmas tetteiből született többek közt a Psycho Norman Bates-e, Leatherface a Texasi láncfűrészesben, a Bárányok hallgatnak gyilkosa, Buffalo Bill és az Amerikai horror sztori című tévésorozat hasonlóan kegyetlen mészárosa, Bloodyface is.

Edgein.jpgEdward Theodore Gein 1906. augusztus 27-én született a wisconsini La Crosse-ban. A szülei, Augusta és George tősgyökeres wisconsiniak voltak, két gyerekük született, Ed, és a bátyja, Henry G. Gein.

Ed apja erőszakos alkoholista volt, szinte állandóan munkanélküli. Ed és testvére elutasították apjukat, anyjuk pedig úgy kezelte, mintha nem is létezne. Az asszony mély megvetése ellenére a család együtt maradt - a válás nem jöhetett szóba, mivel erősen vallásosak voltak. Augusta egy kis vegyesboltot vezetett, hamarosan pedig vásároltak egy farmot Plainfield peremén, ez lett a család végleges otthona.

Augusta azért akart erre az elhagyott helyre költözni, hogy kívülállók ne lehessenek befolyással a két fiára. Bigott luteránus volt, azt verte a gyerekeibe, hogy a világ eredendően bűnös, az alkohol gonosz és minden nő - őt magát kivéve - prostituált és ringyó. A szex egyedül utódnemzési célból elfogadott. Minden délután felolvasott a két fiának a Bibliából, általában az Ótestamentum azon részeit választotta, amik a halálról, gyilkosságról és isteni büntetésről szóltak.

George P. Gein 1940-ben meghalt. Addigra Henry, Ed bátyja már elzárkózott anyjuk szélsőséges világnézetétől, az is előfordult, hogy öccse füle hallatára ócsárolta Augustát. 1944 márciusában a testvérpár egy bozóttűz fogságába került. Ed rendőri segítségért sietett, azt mondta nekik, szem elől tévesztette Henry-t, de aztán egyenesen a testvére holttestéhez vezette a rendőröket. Annak ellenére, hogy Henry-n égésnyom nem volt, ellenben fején komoly sérülést találtak, a helyi halottkém azt állapította meg, hogy fulladás következtében halt meg. Ed ezután kettesben maradt az anyjával, aki két évvel később hunyt el, agyvérzést kapott.

Anyja halála után Ed magányosnak és elveszettnek érezte magát. Sosem voltak barátai, az egyetlen ember, aki közel állt hozzá, Augusta volt. Most egyedül maradt egy hatalmas házban. Lezárta az összes szobát, amit az anyja használt, egyetlen, a konyha közelében lévő szoba kivételével.

Nem sokkal később kezdett érdeklődni a női test anatómiája és a halál kultuszával foglalkozó magazinok iránt. Főleg a náci táborok ragadták meg a fantáziáját, azon belül is az emberkísérletek, amiket a koncentrációs táborban végeztek a fogvatartottakon. Egy pár év után annyira elhatalmasodott rajta az anatómia iránti mániája, hogy a helyi temetőkben frissen elhantolt női holttesteket ásott ki, egy-egy testrészüket leválaszotta és megtartotta - fejeket, belső és nemi szerveket is. Ez utóbbiak voltak a kedvencei. A megszállottsága egyre nőtt és egy idő után már nem elégedett meg a halottakkal.

Ed neve először akkor került a rendőrség látókörébe, amikor 1957. november 16-án Bernice Worden, egy helyi pénztáros eltűnt. A nő az ötvenes évei végén járt - nagyjából mint Ed anyja. Bearnice fia, Frank serifhelyettes volt, és mivel Gein-nek rossz híre volt a városban, illetve látták a környéken az eltűnés napján, Frank úgy döntött, ellenőrzi Gein házát. Kiszállt a Gein család birtokára és a pajtában horrorisztikus kép tárult elé: Worden lefejezett és megkötözött holtteste fejjel lefelé lógott egy húskampón a bokáinál és a csuklóinál fogva. Gein lelőtte a nőt, majd halála után a nemi szervétől a nyakáig felvágta és kibelezte a testét. A szívét a házban találták meg egy tányéron, a fejét és a belső szerveit egy dobozban. A rendőrök átkutatták a házat és még ennél is borzalmasabb bizonyítékokat találtak Ed tetteire:

- Emberi koponyákat az ágya oszlopaira húzva
- Emberi börből készült lámpabúrát és fotelpárnát
- Koponyatetőket, amiket levesestálnak használt
- Egy másik eltűnt nő, Mary Hogan fejét egy papírzacskóban
- Emberi szájakból készült mennyezeti lámpát
- Lenyúzott női torzó bőréből varrt mellényt
- Övet, ami mellbimbókból és hasonló testrészekből, valamint zoknit, ami emberi húsból készült
- További emberi maradványokat, többek közt szívet, orrokat, női genitáliákat egy cipősdobozban, a hűtője tele volt emberi szervekkel az asztalát csontokkal díszítette.

Végül - amennyire a rendőrök meg tudták állapítani - 15 nő maradványait találták meg a házban, ezzel együtt Gein azt mondta, nem emlékszik rá, pontosan hány nőt ölt meg. Leghírhedtebb "alkotása" egy kollekció volt összeaszott fejekből. Számos szomszéd gyerek - akikre Ed rendszeresen vigyázott - hallott ezekről a tárgyakról vagy látta őket. Gein fölényesen csak úgy jellemezte ezeket a relikviákat, mint amiket egy rokona küldött neki, aki a II. világháborúban szolgált. A nyomozás során kiderült, hogy ezek valójában emberi arcok, melyeket óvatosan lefejtettek a csontról és Ed maszkként viselte őket. Összesen kilenc ilyen maszkot találtak a házában.

Gein a kihallgatás során végül bevallotta, hogy a temetőben kihantolt holttesteket, akikről azt gondolta, hasonlítanak az anyjára. Egy idő után a hullákat hazavitte, a bőrüket cserzéssel tartósította, hogy kiélhesse rajtuk hátborzongtó megszállottságát. Egy író ezt a tevékenységet úgy jellemezte, mint "őrült transszexuális rituálé". Gein a nekrofíliát visszautasította azzal a magyarázattal, hogy "túl büdösek voltak". Ellenben Mary Hogan meggyilkolását elismerte, aki 1954-ben tűnt el. 

Nem sokkal anyja halála után Gein úgy döntött, nemet vált, bár vannak, akik vitatják, hogy transzszexuális lett volna; egyesek szerint azért készítette a "női bőrruhákat", mert így akart az anyja bőrébe bújni.

Ed Geint teljesen beszámíthatatlannak nyilvánították és mivel nem volt tárgyalásra alkalmas állapotban, a wisconsini állami kórházba szállították. 10 évet töltött itt, mire 1968-ban orvosa úgy ítélte meg, hogy bíróság elé állhat, a tárgyaláson kimondták, hogy bűnös, ugyanakkor elmebeteg és élete hátralévő részét kórházban kell töltenie. Miközben a tárgyalására várt, házát porig égették, és bár a földjén kint maradt az eladó tábla, senki nem hajlandó megvenni. Gein a mendotai elmegyógyintézetben hunyt el 1984. július 26-án, halálát rákbetegség miatt kialakult légzési és szívelégtelenség okozta. 

Ed Gein hátborzongató tetteiről olyan országos magazinok cikkeztek, mint a Life és a Time, így széles körben ismerté vált. A történetét kisebb-nagyobb mértékben számos horrorszerző és filmkészítő felhasználta, például Robert Bloch könyvében róla mintázta Norman Batest, az anyuka kisfiát, ebből készítette Alfred Hitchcock az azóta kultikussá vált Psycho-t. A Texasi láncfűrészes című filmben Gein háza alapján készítették a díszletet, Leatherface ugyanúgy emberi bőrből készült maszkot viselt, és húskampókra lógatta fel az áldozatait. Buffalo Bill a Bárányok hallgatnak gyilkosa, és Bloodyface az Amerikai horror sztoriból pedig egy az egyben Gein-ről lett mintázva. 

Források: http://www.wisconsinsickness.com/ed-gein/
http://en.wikipedia.org/wiki/Ed_Gein

Fotók: http://vanessawest.tripod.com/crimescenephotos.html

A bejegyzés trackback címe:

https://klinikaieset.blog.hu/api/trackback/id/tr995417485

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

wkdsogkr 2013.07.23. 09:13:25

Jó poszt volt, jöhet még ilyen!

Érdemes egyébként megnézni ezeknek a gyilkosoknak a gyerekkorát, szinte kivétel nélkül érte valami trauma őket, ami közrejátszott, hogy ilyenek lettek.

Roan 2013.07.23. 09:33:21

"A nő az ötvenes évei végén járt - nagyjából mint Ed anyja." - Ekkor Ed Gein 51 éves volt, az 1878-as születésű anyja pedig 67 évesen hunyt el, itt érzek némi ellentmondást.

van_itt_valaki? 2013.07.23. 10:05:05

Frusztrálttá tesz a vallás. Wmiki is ilyen szerezet.

Káros Szenvedély 2013.07.23. 10:44:28

@Roan: igen, ebben igazad van. Megpróbálok majd utánanézni.

afazekas 2013.07.23. 10:47:54

Mi az isten jó ezen?
Remélem villamosszékben végezte. De nem gyorsan ölőben...

Gera 2013.07.23. 11:00:17

@afazekas: Oda van írva, hogy végezte: majdnem harminc évvel később halt meg rákban az elmegyógyintézetben.

Getta,grip 2013.07.23. 11:45:09

Sztem meg hasonlít a Dopeman-re. Csak kicsit soványabb az arca meg öregebb :D

Köves D. Gábor 2013.07.23. 12:37:21

Príma kis cikk! A következő alany David Parker Ray legyen, ha kérhetem.

GeorgeJung 2013.07.23. 13:14:06

A bárányok hallgatnak-beli Buffalo Bill figurája több sorozatgyilkos személyiségjegyeiből és tetteiből lett "összegyúrva", NEM egy az egyben Gein-ről lett mintázva.

Forrás: John Douglas egyik könyve (talán három van magyarul, mind a sorozatgyilkosokról, személyiségrajzról, profilozásról szól).

Káros Szenvedély 2013.07.23. 13:22:37

@GeorgeJung: köszi az infót!
@Köves D. Gábor: Oké, meglátom, mit tehetek :)

KopaszMercis 2013.07.23. 14:01:05

En regen kurva sokat olvastam a sorozat gyilkosokrol... John Wayne Gacey, Ted Bundy, Jeffrey Dahmer... Kemeny formak voltak.

vernarancs 2013.07.23. 15:03:15

Slayer is irt rola egy notat: Dead Skin Mask. A youtube tele van hasonlo sorozatgyilkosok torteneteivel (ID Discovery epizodok nagyreszt).

playoff szakáll 2013.07.23. 15:32:37

@GeorgeJung: Így van, a könyvben le van írva, hogy Buffalo Bill 3 sorozatgyilkosról lett mintázva, egyikük gödörben tartotta fogva a nőket, másikuk begipszelt karral csalta tőrbe elrabláskor (Ted Bundy), a harmadik jellemző pedig a nővé való átalakulás (Ed Gein).

Teragigamega lélek 2013.07.23. 16:00:54

@van_itt_valaki?: Ja. Vagy sorozatgyilkos leszel, vagy miniszerelnök-helyettes. Ezért kell vigyázni a Bibliával.

MEDVE1978 2013.07.23. 17:00:44

Nekem is a Dead Skin Mask jutott eszembe. Tom Arraya mindig úgy vezeti fel a dalt: This is a song about a man named Ed, who used to sleep and dance with the dead.

prolee 2013.09.29. 12:53:03

@Teragigamega lélek: A Biblia a világon a legnagyobb példányszámban forgalmazott könyv. A Korán a nyomába se léphet, a "Leninösszes" labdába sem rúghat.
Az ateizmus és a materializmus a legfiatalabb vallások.

Csaxólok. :))))
süti beállítások módosítása